2010. október 12., kedd

Totti nyerte a Golden Foot-díjat!




Rangos nemzetközi elismeréssel tüntették ki Francesco Tottit, az AS Roma élő legendáját, aki Monacóban vehette át a 2010-es Golden Foot-díjat II. Albert monacói hercegtől. Abban a versenyben diadalmaskodott Totti, ahol rajta kívül Buffon, Beckham, Drogba, Eto'o, Gerrard, Giggs, Puyol, Raúl és Seedorf alkotta a top tízet.





Aranylábú lett Francesco Totti! A két hete 34. életévét betöltő sztár kivételes pályafutást tudhat maga mögött: olasz bajnok lett a Romával, világbajnok a Squadra Azzurrával, s az Európai legjobb gólvágójának kijáró Aranycipőt is megszerezte három esztendővel ezelőtt. Klubjának hosszú évek óta szimbóluma, 1989-ben, tehát 21 éve csatlakozott a Roma ifjúsági csapatához, négy évvel később, 16 évesen debütált a Serie A-ban. A pályán mutatott teljesítményével és azon kívüli tevékenységével is kiérdemelte az "életműdíjat".
Az "Arany Lábat" kizárólag 29 évesnél idősebb labdarúgók kaphatják, a tíz jelölt listáját egy speciális, médiapartnerek képviselőiből kiválasztott zsűri állítja össze, de aztán már a szurkolókón a sor, internetes szavazáson dől el a győztes kiléte.
Totti a szokásoknak megfelelően Albert hercegtől vette át a díjat, örökre otthagyta lábnyomát a Hollywoodi hírességek sétánya mintájára kialakított Champions Promenade-on, Monte Carlóban. Arany talplenyomatát megkapta ajándékba emlékül, egy gyémántberakásos medállal együtt.

2003 óta ő a nyolcadik nyertes, korábban sorrendben Roberto Baggio, Pavel Nedved, Andrij Sevcsenko, Ronaldo, Alessandro Del Piero, Roberto Carlos és Ronaldinho hódította el a címet.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Te is szólj hozzá!