2010. október 24., vasárnap

Cheryl Cole őszintén beszélt az életéről

Piers Morgan műsorában a gyönyörű énekesnő megosztotta a gondolatait a világgal. Olyan nyíltan beszélt a magánéletéről, hogy miként élte meg az elmúlt hónapok eseményeit, mint eddig sosem.




Múlt éjszaka Cheryl Cole fordulóponthoz érkezett az életében azzal, hogy őszintén elmondta az érzéseit a válásával kapcsolatban. Mindannyian tudjuk, hogy ez mennyire nehéz lépés lehetett. Hiszen így kiállni ország-világ elé, és őszintén bevallani, mit is éreztünk akkor és mit érzünk most, nagy bátorságra vall.


 Cheryl Derekkel

A szépség nem is tudta elérzékenyülés nélkül végigbeszélni az interjút, többször is megakadt a mondanivalójában. Azt eddig is tudni lehetett, hogy Cherylt mennyire elszomorította az eset, de igazán csak ő tudhatta ezt. Őszintén beszélt arról is, hogy mi zajlott le a fejében akkor, amikor megbetegedett.
Elhangzott többek között az is, hogy Derek mentette meg az életét azzal, hogy vérvételt csináltatott vele. Ha nem teszi ezt, sokkal rosszabbul is végződhetett volna a történet, szóval sokkal tartozik neki.


Több ember is elmondja a véleményét Cherylről: többek közt Simon Cowell, az énekesnő édesanyja, Derek Hough és Nicola Roberts. Sok érdekességet megtudhatunk még kedvenc brit énekesnőnkről, hiszen több gyermekkori és más hasonló felvételt mutatnak a show-ban, és ő mindenről mesél. 

Forrás: starity

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Te is szólj hozzá!