2010. június 22., kedd

Barátnője is elhagyta az angolok potyázó kapusát

Szombaton hatalmas potyagólt kapott a világbajnokságon Robert Green, majd kiderült, hogy hetekkel az eset előtt hagyta ott barátnője, Elizabeth Minett.




Robert Green néhány hét leforgása alatt mindent elveszíthet. Az angol válogatott szombaton hatalmasat hibázó kapusa, akár még Fabio Capello csapatából is kikerülhet, miközben egy nappal a kapusbaki után már napvilágot is látott a tény, hogy Green hetekkel a világbajnokság előtt szakított barátnőjével, a fehérneműmodell Elizabeth Minett. Elizabeth azóta már nem mással, mint a Gossip Girl nagysikerű sorozat sztárjával, Chase Crawforddal mutatkozott egy divatbemutatón. 





 Elizabeth és Chase Crawford

Barátai, akik hallgattak eddig elárulták a kapus teljesen maga alá került az esettől, és éppen a futball lehetett volna az, ami átlendíthette volna a nehéz időszakon. A potya után mivel barátnője éppen nem volt szüleit hívta fel, akik szerint fiúk úgy érzi csalódást okozott az országnak, de biztos benne ha lehetőséget kap, javítani fog. Az angol válogatott mindenesetre egy emberként állt ki a kapus mellett és a csapat a vasárnapot közös golfozással töltötte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Te is szólj hozzá!