2011. január 18., kedd

Beckham alibivel cáfolja az örömlány vádjait



Irma Nici azt állította, hogy egyszer New Yorkban, másodszor pedig a londoni Claridge's hotelben volt együtt David Beckhammel. A labdarúgó alibivel tudja igazolni, hogy mindkét időpontban máshol volt.




Újabb fejlemény történt a David Beckham kontra Irma Nici ügyben. Mint ismert, a hölgy azt álljtotta, hogy 2007-ben kétszer is együtt volt a labdarúgóval, ő azonban tagadja a vádakat, és beperelte a nőt. A háromgyerekes sportoló mindig is hazugsággal vádolta az örömlányt, ám most bizonyítani is tudja az igazát. Beckham olyan papírokat mutatott be, amik igazolják, hogy az állítólagos pásztorórák idején más elfoglaltsága volt. A bírósági iratok szerint az első időpontban a futballista az egyik New York-i hotelben volt, ahol a sérülését kezelte egy terapeuta, míg a londoni szállodai románc alatt ő éppen a beteg édesapja ágyánál ült. 
„Az az utazás nagyon emlékezetes volt számomra, hiszen édesapám súlyos állapotban volt. Bár közismert, hogy amikor Londonban vagyok, a Claridge's hotelben lakom, nem találkoztam ott senkivel” – mondta Beckham. Nici továbbá arról is beszélt korábban, hogy 2007 októberében a sztár felhívta őt New Yorkból, ehhez képest a férfi azt állítja, hogy ellenőrizhető az utazási menetrendje, és abban az szerepel, hogy abban a hónapban nem is járt a városban. Ezek után Irma Nicinek nagyon jó ügyvédekre lesz szüksége.
David egyébként vasárnap megtekintette a Tottenham Hotspur és Manchester United meccsét a szövetségi kapitány Fabio Capellóval.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Te is szólj hozzá!