2010. december 18., szombat

Ronaldo megorrolt Casillasra a kritikus barátnője miatt

A spanyol sajtó szerint fagyos lett a hangulat a Real Madrid két sztárja, Iker Casillas és Cristiano Ronaldo között, aminek a kapus barátnője, Sara Carbonero a kiváltója, aki korábban önzőnek titulálta a portugált.



"Mindig is önző és egyénieskedő volt a pályán, s ezt nagyon is jól tudták a Real Madridnál, mielőtt leigazolták" - mondta a sportújságíróként dolgozó Carbonero egy tv-műsorban Ronaldóról, majd hozzátette, mivel 96 millió euróért vették meg, ha valamit rosszul csinál, nem bocsátanak meg neki.




Casillas később megvédte csapattársát, akiről azt mondta, egyáltalán nem önző, csak szeret gólt lőni, és közös vonás bennük, hogy minden meccset komolyan vesznek, és csak a győzelmet tudják elfogadni. Úgy tűnik, Ronaldónak nem volt elég Casillas védőbeszéde, és kérdőre vonta a kapust, hogy a barátnője miért nyilatkozik róla negatívan, aki annyival intézte el a kérdést, hogy kedvese újságíró lévén bármiről és bárkiről szabadon alkothat véleményt.
Jose Ramon de la Morena, a Cadena SER rádióadó munkatársa szerint az ügynek még lehet folytatása, mivel Ronaldo úgy érzi, nem kapott érdemi választ Casillastól. A góllövőlistát 18 góllal vezető Ronaldót Morena szerint az is zavarja, hogy társai a meccseken nem állnak ki mellette annyira, mint a Barca-játékosok Messiért, akit ha felrúgnak, a többiek egyből kérdőre vonják az ellenfelet.
A hírek szerint Ronaldóval csak Pepe, Marcelo, Di María és Lassanna Diarra van jóban, a többiek nem igazán keresik a társaságát. A híreszteléseket sem Caillas, sem Ronaldo nem kommentálta, de Xabi Alonso szerint kettőjük konfliktusa csak városi legenda, minden rendben van az öltözőn belül.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Te is szólj hozzá!