2010. május 11., kedd

Alaposan leitták magukat a Chelsea focistái

A pályán és azon kívül is hatalmas ünneplés, bulizás vette kezdetét, miután a Chelsea megnyerte negyedik bajnoki címét. A játékosok szeretteikkel és pár Arsenal-focistával mentek az éjszakába.





Kék boldogságban úszott vasárnap este a Stamford Bridge és London szórakozó negyede, a West End, miután a Chelsea 103 gólt szerezve az idényben, egy ponttal maga mögé utasította a Manchester Unitedot, és megszerezte fennállása negyedik angol bajnoki címét. A klub 1955-ben ünnepelte első aranyérmét, majd a szurkolóknak ötven évet kellett várniuk a másodikra, melyet már a Roman Abramovics-érában, José Mourinho menedzser irányítása alatt szerzett meg. Egy évvel később ismételt a Chelsea, de aztán három év MU-egyeduralom következett, hogy végül Carlo Ancelottival ismét révbe érjen a londoni egyesület.
– Emlékszem, mennyire fájt, hogy három éven keresztül végig kellett néznem, hogy emelik a manchesteri játékosok magasba a trófeát, hát most fordult a kocka – vágott oda az MU-nak Terry.


John Terry és felesége még a pályán ünnepelte a Chelsea sikerét, aztán az éjszaka tovább mulattak


Az ünneplők között ott volt a csapatkapitány megcsalt felesége, Toni is, aki urát az esti partizásra is követte. A szezon közben szintén nőügyeivel lebukott Ashley Cole már nem volt ilyen szerencsés, őt énekes felesége, Cheryl Cole elhagyta, így a védő egyedül érkezett a Whisky Mist szórakozóhelyre, ahonnan aztán erősen ittas állapotban távozott. Érdekes, sőt kissé furcsa, hogy az egyik nagy rivális, az Arsenal öt jelenlegi és egy volt futballistája, Cesc Fabregas, Samir Nasri, Bacary Sagna, Sol Campbell, Gael Clichy és Emmanuel Adebayor is csatlakozott a jó kedélyű társasághoz, hogy együtt ünnepeljék meg a Chelsea sikerét.


Frank Lampard barátnőjével, Christine Bleakleyvel



Joe Cole és felesége, Carly



A Chelsea kapitánya, John Terry is feleségével érkezett



A boldog Terry



Ashley Cole egyedül érkezett



Ballack feleségével, Simone-nal



Cesc Fabregas, Emmanuel Adebayor, Sol Campbell, Samir Nasri, Bacary Sagna is az ünneplők között



Forrás: Bors, Dailymail

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Te is szólj hozzá!