2010. július 10., szombat

Feketére festette lábkörmét Ronaldo

Forrás: Bors, Dailymail


Ismét feltűnősködik Cristiano Ronaldo, akit New York-i nyaralása alatt feketére festett lábkörömmel fotóztak le. A focista orosz barátnőjével hetyeg, miközben újszülött gyermekét anyja neveli.

Ha már a világbajnokságon a teljesítményével nem tudott kitűnni Cristiano Ronaldo, úgy gondolta, feminin beállítottságának kidomborításával hívja fel magára a figyelmet. A 25 éves portugál világklasszis oroszmodell barátnője, Irina Sajk oldalán New Yorkban engedi ki a hosszú szezon okozta fáradt gőzt. A csinos hölgynek horrorisztikus látványt nyújtó, EMO-sokat idéző pedikűrjével próbál imponálni.




A lesifotósok által készített fényképeken jól látható, hogy a csupaszra borotvált mellkasú támadó feketére festett lábkörömmel ejtőzik az egyik szálloda tetőtéri úszómedencéjének partján. Egy másik fotó pedig arról tanúskodik, hogy a fiatal szerelmesek jól érzik magukat egymás oldalán, csiklandozással derítik még jobb kedélyre a másikat.



Ronaldo és Irina


Pedig néhány nappal ezelőtt még másról szóltak a hírek. Állítólag Sajk teljesen megdöbbent, amikor napvilágot látott, hogy Ronaldónak feltehetően egy béranyától kisfia született. Azóta a modell szóvivője cáfolta a híreszteléseket.
– Akármilyen nyilatkozat is jelent meg Irina nevében a különböző európai bulvárlapokban, azok egytől egyig hamisak – mondta a szócső. – A Ronaldóval kötendő házasság és a közös gyerek gondolata szintén hazugság. Elképesztő, hogy egyesek álnéven hülyeségeket írogatnak a közösségi portálokon, ezért Irina meg is szüntette adatlapját a Twitteren.

A pár tehát Amerikában dorbézol, miközben Ronaldo anyja és húga a portugáliai Algarvében gondoskodik a futballista Cristianóra keresztelt háromhetes kisfiáról.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Te is szólj hozzá!